A kezdet

Magyarországon viszonylag korán, a külföldi kezdeményezéseket megelőzve indult el a zenészek egészségével kapcsolatos kutatás.  Az 1950-es évek végén Kodály Zoltán, mint a Liszt Ferenc Zeneakadémia tanára, elsőként figyelt fölt a hallgatók és művészek körében gyakran előforduló foglalkozási ártalmakra, és felismerte a megelőző védekezés fontosságát. Az ő indítványára került sor dr. Kovács Géza meghívására, aki abban az időszakban országos sporthivatalok vezető munkatársaként a lakosság egészség-gondozásának feladataival foglalkozott. Ezzel a momentummal kezdődött a zenészek egészségnevelésének kutatása, ”zenei munkaképesség-gondozás” elnevezéssel.

A kutatóbázis 1960-tól kezdve a Zeneakadémia épületében volt, majd 1977-ben átkerült a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola kötelékébe, és ma is ott működik. 1975-ben megkezdődött a rendszeres tanári továbbképzés a téma iránt érdeklődő zenetanárok amatőr kezdeményezésére. 1980-tól a Fővárosi Pedagógiai Intézet keretében megindult a hivatalos zenetanári továbbképzési program. 1995-ben megalakult Debrecenben a Muzsikáló Egészség Alapítvány, mely átvette a továbbképzések szervezését.

Dr. Kovács Géza 1999-ben történt halála után a kutató, oktató és gyakorlati műhely vezetését munkatársa, Dr. Pásztor Zsuzsa zenetanár folytatta. 2000-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen megkezdődött a Kovács módszer fakultatív tárgyként való oktatása a hallgatók részére.  2003-ban az Eötvös Lóránd Tudományegyetem beiktatta a zenei munkaképesség-gondozás témát a posztgraduális pedagógusképzés rendszerébe. Ezt követően további egyetemek és zeneművészeti szakközépiskolák vezették be a Kovács-módszer oktatását.